„Milyen kivételes ajándék
a mosoly, hiszen: nem kerül
semmibe, de szívmelengető.
Csak egy pillanatig él, de az
emléke megmarad.
Örömet szerez, és táplálja a
jóindulatot.
Kiváló ellenméreg irigység és
rosszindulat ellen.
Biztatást a csüggedőnek,
erőt önt belé.
Nem lehet megvenni, kölcsönkérni,
ellopni, nem jelent földi javakat
senkinek mindaddig, amíg önként
és jó szívvel meg nem ajándékoznak
vele.
Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád
mosolyogjon, nézz rá derűsen,
mert senkinek sincs nagyobb
szüksége a mosolyra, mint neki......
Élni annyi, mint szeretni.
Szeretni látni és megmutatni,
érezni és érzékeltetni,
meghallani és meghallgatni,
magasba szállni és fölröpíteni,
kinyílni és felnyitni,
megérteni és megértetni,
együtt érezni és eggyé olvadni
- és tudni, hogy a szeretet a
legmagasabb rendű alkotás."
(Biegelbauer Pál)
Az igazi nőnek csak a szemét nézd,
és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezned a lelkét....
Ha a lelke felől nézed,
az első réteg a fájdalom,
a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni,
akkor láthatod a második réteget,
a gyengédséget, a cirógatás vágyát.
Ha ezt is látod, a harmadik rétegben
látod az öröm pajkosságát,
a negyedikben a harag villámait,
az ötödikben a harmónia vágyát,
a hatodikban a gyönyör cirógatását,
a hetedikben azt a szeretetet,
ami teljesen a Tiéd.
Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol,
és régen elvesztél, ha a fátylat,
a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljes ruhátlan lénye,
az örömtől hullámzó, vagy a fájdalomtól
görnyedő teste minden apró titka a
szemében van...
|
Bármily nehéz súly a szegénység,
Ketten elbírhatják, van kit félts,
De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.
Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,
Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!
Tudod, arra gondoltam,
akkor is jó élni,
ha úgy látszik,
keserű a világ,
rosszak az emberek,
egyik pofon után a másik ér,
ha körülöttünk minden elromlott,
akkor is érdemes élni,
küzdve is, betegen is,
fáradtan, néha elkeseredten is,
addig, míg él bennünk az öröm csírája,
az öröm csírája pedig nem pusztul el,
míg van valaki,
akár csak egy ember is él ezen a világon,
akinek fontos az életünk.
A titok magával ragad.
Lelked hullámzó örvénye,
rezgéseid, belső magad,
álmod, a vonzás törvénye.
Megszülettünk és tanultunk,
- bárcsak ezt ne tettük volna -
tiltásoktól megváltoztunk,
minden szavunk másképp szólna,
ha a lelkünk tisztasága,
lelkes szívvel tovább élne.
Álmaink csodás virága
kinyílhatna, sosem félne.
Szeretnék kismadár lenni
repülni a tengereken át,
látni a hegyek ormát,
s leszállni a hófödte csúcsán.
Kis csőrömmel letépni a
havasi gyopárt,
elhozni neked a szobádba
az ablakodon át.
Együtt éreznénk,
a havasok, s a tenger illatát.
Talán többet soha nem repülnék,
mert nálad lenne az egész világ!
Amikor két ember szereti egymást, akkor szabadok, egyének. Van szabadságuk; a szeretet nem kötelesség. Szabadon adnak egymásnak, és szabadon nemet mondhatnak. Ha a szerelmes emberek igent mondanak egymásnak, az a saját döntésük, nem engedelmesség, nem valamilyen elvárásnak való megfelelés. Élvezetet lelsz abban, hogy szeretetet adsz, ezért adsz. És bármelyik pillanatban megváltozhatsz, mert semmilyen ígéretet nem tettél, nem vállaltál semmilyen elkötelezettséget. Két szabad egyén maradtok: szabadon találkoztok, szabadon szerettek, az önállóságotok és a szabadságotok érintetlen. Ebben rejlik a szeretet szépsége! 
Sokszor a lélek ura a létnek, sokszor a szív parancsol az észnek.
Sokszor fáj a szív és sokszor a lélek, sokszor mindkettö, s ez az élet!"
"A legdrágább kő mindent karcol, de maga nem tűr karcolást. A legdrágább szív inkább vérzik, de nem sebez meg soha mást."
"Légy erős és kitartó és ne mutasd ha fáj, Légy titkos,mint a Holdon túli táj!!"
Összezárt kagyló voltam …
Összezárt kagyló voltam,
tenger mélyébe merülve,
végtelen nyugalomban;
helyem kerestem ott lent,
s hogy létezik fenn is,
azt nem tudhattam.
Felhoztál a mélyből,
gyöngyhalászom voltál,
a hálód megfogott
s te, engem választottál.
Örültél és izgatottan vártad,
mit találsz, mi rejlik bennem,
de látni csak akkor láttad,
mikor a kagylót kinyithattad,
mert kulcsát megtaláltad.
Kinyitottál.
- én a kincsem mind neked adtam -
az a gyöngy a szívem volt,
a tiéd lett, csak én - belehaltam.
Mikor ezüstszínű csónakoddal felém evezel
és szemedben megcsillan a tenger tükörképe,
hajamban lótuszvirág nyílik, melynek illata,
szorosan beleívódik bőröd parányi sejtjébe.
Te ajándékul gyöngyöt hozol, szív alakú formát,
melynek belső rétegében rejted el a napot.
Mikor kezembe veszem, a világ fénylik benne,
s két pergő könnycsepp, mit szíved nekem adott.
Köröttünk delfinek táncától hullámzik a tenger,
mellettünk pillangók járnak ékes nászi táncot.
A víz tetején fehér szárnyú sirályok vágyai szállnak,
melyek szemünkre hintik majd az éji varázsálmot.
Mesevárat építünk fel a vén hold mosolyából,
Onnan nézzük, ahogy az égből lehull épp egy csillag,
s mi tudni fogjuk abban a legmeghittebb percben,
soha nem lesz semmi, mely minket elválaszthat.
Kun M.
Az élet borújára
mindig fényt könnyez
a halványuló nap,
s lecsorduló cseppjeiből
mosoly-derűt áraszt
az a kedves pillanat,
mikor az emberi szívek,
sorban egymás mellett,
mint a madarak,
megértik és tudják,
hogy az összetartó erejű
szeretetnél
nincs semmi fontosabb.
Kun M. 
Mindannyian keresünk valakit.
Azt a különleges embert, aki mindazt nyújtja a
számukra, ami hiányzik az életünkből.
Valaki, aki támogatást, biztonságot és szeretetet ajánl.
És néha,ha elég erősen keresünk,
találunk " valakit ",aki mindhármat tudja nyújtani.
Igen, mindannyian keresünk valakit.
És ha nem találjuk meg,csak imádkozhatunk,
hogy ő találjon meg minket.
/ Samuel Butler / 
Ősz táján, mikor színesedő levelek,
rőt vörösek és arany barnák lesznek,
s a valaha virágzó rétek szürkék, mostohák,
belesajog szívembe az a gondolat,
hogy, életünk olyan, mint egy villanás.
Ilyenkor eltompul lelkemben a nyár érlelte érzés,
és helyébe lépnek a fázós nappalok.
Azok az álmatlanul forgolódó téli éjszakák,
mikor a szótlanná vált csendtől is jobban hallgatok.
Tudom, jön majd tavasz, ahogy eddig mindig,
hisz az idő sem ácsorog vonatfüttyre várva,
de mégis az-az érzésem,
hogy megszokott útirányom jól ismert helyei,
már örök jegyet váltottak egy csillagutazásra.
Lassan-lassan elfogynak az órák és az évek,
néhány perc marad, hogy értékelni tudjam,
mi az, miért érdemes volt megvívni a harcot,
akkor is, ha boldogságom sokszor futni hagytam.
Minden élet, sorsajándék, annak, aki kapja,
talán ezért is, oly nehéz elszakadni tőle,
hisz bele van kövülve az a színtiszta szeretet,
mely mosolyra tanít elfásult jövőmbe.
Furcsán lüktet őszidején ereimben a vér,
a dobbanó szívhangok is többször elhalkulnak
s én elmerengek azon, megéri-e még,
emlékekbe fűzni a jelent és a múltat.
Kun M.
